COVID – 19

COVID – 19

Szeretnénk megosztani veletek a társaságunk által tett lépéseket a Corona vírus (COVID-19) világjárvány miatt, amely Kínában kezdődött 2020 első hónapjaiban és elterjedt az egész világon. Illetve emlékezteti szeretnénk benneteket felelősségeitekre is, ezen időszak egészséges módon történő leküzdése érdekében.

Mint azt Ti is tudjátok, a COVID-19 elleni óvintézkedések országonként és vállalkozásonként eltérőek. Mi, a Metyx | Telateks család, igyekeztünk olyan lépéseket tenni a helyi hatóságok utasításaival és javaslataival összhangban, melyek a legkevésbé zavarják az együttműködést partnereinkkel, miközben védjük az egészségüket is.

A válságkezelési és üzletmenet-folytonossági iránymutatásunk szerint cselekedtünk az első esetek megjelenése óta. Létrejött egy válságbizottság, amely szükséges információkat nyújt számunkra ebben a helyzetben, ezzel megakadályozva az esetleges zavarokat, és egyesítve az összes felmerülő nyilatkozatot / tevékenységet.

Az e tekintetben tett azonnali intézkedések:

– minden tevékenység (képzések, megbeszélések…) törölve,

– plakátokat készítettünk a vírus elleni védekezésről, a személyes higiéniáról, az otthoni és a munkahelyi intézkedésekről, valamint oktató videókat vetítettünk,

– fertőtlenítő állomásokat állítottuk fel a kézhigiénia érdekében, és a mosdókagylók számát megnöveltük,

– nőtt az egészségügyi dolgozók száma,

– naponta frissítjük az információkat,

– megtettük a szükséges higiéniai óvintézkedéseket a munkahelyi környezetünkben,

– munkavállalóink és látogatóink egészségügyi állapotáról nyilatkozatot kell tenni a bejáratnál, elkezdődött a lázmérés,

– minden helyi és külföldi utazás korlátozva van,

– korlátozott a tömegközlekedés, így növeltük a személyszállítást céges járművekkel, a buszok fertőtlenítve vannak a higiéniai szabályoknak megfelelően,

– betegek nem léphetnek az üzem területére, a külföldről érkezőket 14 napos otthoni karantén alá helyezték,

– tájékoztatókat küldtünk vevőinknek és beszállítóinknak,

– a kockázati csoportba tartozó munkavállalóinkat arra buzdítottuk, hogy otthon dolgozzanak

Ezenkívül számos további óvintézkedést hajtottunk végre a WHO és az Egészségügyi Minisztérium javaslatára, a helyi előírásokkal és akciókkal összhangban.

A metyx csapata az emberek megértésére támaszkodva tett lépéseket, és ezt folytatjuk. Hisszük, hogy az egészség a legfontosabb. Rajtunk múlik, hogy támogassuk családjainkat, vállalatunkat és országunkat ebben az embert próbáló küzdelemben, egy jobb és egészségesebb jövő reményében.

Szeretnénk köszönetet mondani a támogatásért, és jó egészséget kívánunk nektek.

Share

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Name*

Email

Website